:: tali ::

Címke bejegyzési - Tag Archive


2010. június 21 | By Szigami

Az egész úgy kezdődött, hogy Ameva a Knit in Public mozgalom keretében megkérdezte, hogy lenne-e merszünk & kedvünk nyilvános helyen kötögetni. Miért ne? Viszont én – bár hever egy-két megkezdett kötésem a szekrényben – úgy döntöttem, hogy inkább az aktuális megrendelésemmel szeretnék most haladni, úgyhogy a hajócskás dobozkámat vittem magammal múlt szombaton a tett színhelyére, ahol végül is 4-en gyűltünk össze és remekül szórakoztunk.
De nem csak én renitenskedtem, Judd sem tudott elszakadni a “kaptafájától”, úgyhogy ő sem kötőtűkkel nevezett, hanem a keresztszemes gyönyörűségét tökéletesítette. Éva egy csodaszép kendőt gyarapított (isteni színe van Őpuhaságának!), Katia pedig édes kis kiscsaj-ruci felsőrészt kötött pillanatok alatt (először azt hittem, csipkés harisnyatartó lesz ;) , de aztán nem hagyta annyiban).
Persze az, hogy négyen voltunk, nem teljesen igaz, mert Menta, az egyes számú Naffejű Mackó felügyelt minket, hogy nehogy nagyon eltérjünk a tárgytól :)

Mi négyen

Tájkép csata közben

A bizonyítékok egy kupacban – és Naffejű Menta

Ééés mire megírtam ezt a bejegyzést, Éva már meg is hirdette a következő tali időpontját. Ha szombathelyi, vasi vagy, vagy bárhol élsz, de szívesen utazol ;) , szívesen látunk 2010.06.26-án, szombaton 16 órakor a Savaria Plaza-beli Gyöngypiramisban !