2010. június 21 | Szigami bejegyzése

Az egész úgy kezdődött, hogy Ameva a Knit in Public mozgalom keretében megkérdezte, hogy lenne-e merszünk & kedvünk nyilvános helyen kötögetni. Miért ne? Viszont én – bár hever egy-két megkezdett kötésem a szekrényben – úgy döntöttem, hogy inkább az aktuális megrendelésemmel szeretnék most haladni, úgyhogy a hajócskás dobozkámat vittem magammal múlt szombaton a tett színhelyére, ahol végül is 4-en gyűltünk össze és remekül szórakoztunk.
De nem csak én renitenskedtem, Judd sem tudott elszakadni a “kaptafájától”, úgyhogy ő sem kötőtűkkel nevezett, hanem a keresztszemes gyönyörűségét tökéletesítette. Éva egy csodaszép kendőt gyarapított (isteni színe van Őpuhaságának!), Katia pedig édes kis kiscsaj-ruci felsőrészt kötött pillanatok alatt (először azt hittem, csipkés harisnyatartó lesz ;) , de aztán nem hagyta annyiban).
Persze az, hogy négyen voltunk, nem teljesen igaz, mert Menta, az egyes számú Naffejű Mackó felügyelt minket, hogy nehogy nagyon eltérjünk a tárgytól :)

Mi négyen

Tájkép csata közben

A bizonyítékok egy kupacban – és Naffejű Menta

Ééés mire megírtam ezt a bejegyzést, Éva már meg is hirdette a következő tali időpontját. Ha szombathelyi, vasi vagy, vagy bárhol élsz, de szívesen utazol ;) , szívesen látunk 2010.06.26-án, szombaton 16 órakor a Savaria Plaza-beli Gyöngypiramisban !


Nézz be Szigami webshopjaiba: Handmadestamping - Szigami

Kategóriák: Infók, Inspiráció, kötés
Címkék: ,

Hasonló bejegyzések *** Related Posts

Mit szólsz hozzá? *** Leave your response!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

Az alábbi kódokat használhatod:
*** You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ez egy Gravatar-kész blog. Hogy Neked is legyen egy globálisan használható avatarod, kérlek regisztrálj a Gravatar-on.
*** This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.