2010. július 12 | Szigami bejegyzése

Bevallom, amikor egy nagyon kedves blogger-társam azzal keresett meg, hogy készítsek neki a Henna mintájára egy nyakláncot és egy karkötőt, de a bordó fonalhoz zöld gyöngyöket használjak, egy picit összeráncoltam a szemöldökömet. Valahogy első gondolatra kissé meredeknek találtam az ötletet. De mivel a megrendelő szava számomra szent (khm, majdnem mindig), gondoltam, mi történhet? Kipróbálom.
Vásároltam nagyon szép méregzöld gyöngyöket, aztán gondoltam egy merészet. Mivel a kívánság úgy szólt, hogy legyen az ékszerben bordó és zöld, kipróbáltam a mintát úgy, hogy a virágokhoz bordó, az azokat összekötő indákhoz pedig zöld fonalat használok. Hát, így nem jutottam messzire. A minta ugyanis a színek váltását nem úgy engedte, ahogy én szerettem volna, mivel sokszor pont úgy kellett volna kereszteznem, váltanom a fonalakat, hogy az ellenkező színek jöttek volna sorra. Márpedig úgy már végképp nem tudtam elképzelni, hogy zöld virágok legyenek, bordó száron.
Szóval ezt a próbálkozást hamar feladtam és maradtam a megrendelő eredeti elképzelésénél, és a bordó fonalhoz a zöld gyöngyöket párosítottam. Az eredmény engem totálisan meglepett. A két szín különlegessé teszi, kiemeli egymást. Nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog:

 


Nézz be Szigami webshopjaiba: Handmadestamping - Szigami

Kategóriák: Hajócsipke, Nyaklánc, Ékszer
Címkék: , ,

Hasonló bejegyzések *** Related Posts

Egy hozzászólás *** One Comment »

  • zsoka63 said:

    Bloger díj vár rád nálam:-))

Mit szólsz hozzá? *** Leave your response!

Add your comment below, or trackback from your own site. You can also subscribe to these comments via RSS.

Be nice. Keep it clean. Stay on topic. No spam.

Az alábbi kódokat használhatod:
*** You can use these tags:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>
Ez egy Gravatar-kész blog. Hogy Neked is legyen egy globálisan használható avatarod, kérlek regisztrálj a Gravatar-on.
*** This is a Gravatar-enabled weblog. To get your own globally-recognized-avatar, please register at Gravatar.