:: Infók ::
Kategória bejegyzései - Category Archive
Miután a stampingekhez való kis kiegészítőkhöz (gyöngyökhöz, fityegőkhöz, charmokhoz, ásványokhoz) fel kellett fedeznem különböző beszerzési forrásokat, sokat kutakodtam az utóbbi időben. Általában úgy éri meg rendelni ezeket a dolgokat, ha sokfélét és főleg nagy tételben szándékozunk beszerezni. Emellett pedig egyre többen kérdezgették tőlem, hogy tudnék-e ilyen kis mügyüröket külön is eladni. Úgyhogy kézenfekvő volt a megoldás, hogy ha már rendelek, akkor nem csak a stampingekhez valót veszem meg, hanem vásárolok egy kis pluszt, egy kis “felesleget” is, és nyitok párhuzamosan egy kellékeket forgalmazó webáruházat. Így született meg a Kreami Kézműveskellék webáruházának ötlete, mely azóta már meg is valósult, és szerencsére egyre nagyobb ismertségnek és sikernek örvend, melyet eddigi lelkes vásárlóimank ezúton is köszönök!
Aztán a nyár elején, amikor a webshop már készülőben volt, egyszer csak a Meskások hírleveléből megtudtam, hogy rövid időn belül elindítják a Meska testvéroldalát, az Alkotók Boltját, melyen a kézműveskedéshez szükséges alapanyagok, kellékek, szerszámok adásvételének nyitnak teret. Ez nekem éppen kapóra jött és úgy döntöttem, hogy a saját webshop helyett egyelőre ezen a piactéren kezdem el a kézműveskellékek vásárlók elé tárását.
A bolt azóta szépen fejlődik, a különböző kategóriák (polcok) alatt egyre több termékkel várom a vásárlókat.
Legfontosabb termékkategóriák:
- Charmok, fityegők, függők, mini medálok
- Ékszerkellékek: kapcsok, köztesek, távtartók, szerelékek, kitűzőalapok, gyöngykupakok
- Ásványok: befoglalható kabosonok, ásványchipsek, splitterek, ásványgyöngyök
- Horgolt applikációk, alapok: virágok, szivecskék, rozetták, minimandalák, golyók, bogyók
Egy kis izelítő a legfrissebb termékekből:
Címkék: alkotók, boltja, ékszerkellék, kézműveskellék, kreami, Meska
Szeretnénk egy kicsit népszerűsíteni az E-rodaházat, ezért mi is beneveztünk Dia-társammal a Gazdagmami.hu által meghirdetett, az Év Anyavállalata c. versenyre.
Ha Nektek is tetszik az E-rodaház ötlete, és szívesen támogatnátok, nagyon megköszönnénk, ha szavaznátok ránk.
Szavazni a “Szigeti Ami” pályázati anyag alatt, a Facebook “Tetszik” gomb megnyomásával lehetséges. (A szavazáshoz Facebook regisztráció szükséges.) Viszont a szavazók is nyerhetnek
Nézzétek meg!
Elnézést kérek Tőletek, akik rendszeresen olvastok (olvastatok volna, ha írtam volna
) a hosszabb kihagyásért. Ez az utóbbi időben nem volt jellemző rám, az elmúlt két hónapban azonban olyannyira összejött minden, hogy a blog szépen elhanyagolódott…
Mivel részben még könyvelőként is dolgozom, és lévén ez az időszak nálunk igencsak nagyüzem számomra ebből a szempontból, már eleve egy jó nagy kupac munkával néztem szembe, ehhez még hozzájött az imádott webdesign tanfolyam, amit nagyon-nagyon élvezek és szeretek csinálni, az új projektünkről – E-rodaház: Az online könyvelőiroda – nem is beszélve. Emellett még van egy titkos tervem is, amely már szintén a vajúdás időszakába érkezett, rövidesen bemutatom őt is.
Hát igen, ez vagyok én, aki nem tud kizárólag egy lovat megülni, hanem kötelező jelleggel rendszeresen keres a fenek alá újabb és újabb lovakat, hogy úgy mondjam. De azért szépen csendben készülgetnek a legújabb stamping variációk is, mert azért Ti elláttok engem örömteli megrendelésekkel, amelyeknek én továbbra is eleget teszek. Szépen mutogatni fogom is az újdonságokat, ígérem ![]()
Csak hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek, mutatok is most néhány darabot, ami az elmúlt időszakban készült:
![]() |
![]() |
Tegnap este véget ért a Savaria Történelmi Karnevál idei kiadása. A mi kis családunk életében ez volt szám szerint a 7. Néhány kiragadott pillanatba sűrítettem az elmúlt három napot:
Savaria ifjú kis polgárai
Azok a csodaszép korabeli-ihletésű ruhák! Sosem bírok betelni velük. Varrnom is kellett a lányoknak. Ilyenkor sok szombathelyi ilyen jelmezekben látogatja a rendezvényeket, ahogy a lánykáim is.
![]() |
![]() |
Kalandvár a gyerekeknek szóló programokkal – Korabeli játékok különböző ókori területekről – az a szalmabálás megoldás annyira ötletes és korhű:
Az örök kedvenc: Gryllus Vilmos zenél-mesél a gyerekeknek:
A híres neves karneváli felvonulás képei:
…
Vásárfia Kikinek – Crazychick fülbevalója:
És persze Bingo is nagyon kíváncsi volt, milyen is az a híres karnevál Savariában:
Picit meg vagyok illetődve, ugyanis néhány napon belül két díjat is kaptam a kreatív-kézműves-blogger barátaimtól!
Ezekkel a díjakkal azonban nemcsak a dicsőség, de feladatok is járnak együtt, ami egyáltalán nem baj, szívesen teljesítem őket, még ha duplán is ![]()
Először fpárduc értesített, hogy megajándékozott a Kreativ Blogger díjjal:
Az első feladatom, hogy be kell linkeljem azt az oldalt, akitől a díjat kaptam – OK
Majd második lépésként meg kell nevezzek 7 másik bloggert, akinek a díjat továbbadom. Ez már keményebb dió. Nem, mintha nem ismernék 7 másik kreatív bloggert, viszont sokkal többet, és leszűkíteni a kört még nehezebb.
Ráadásul jó páran megkapták már a díjakat, de sebaj, nézzük:
Bucilla – a szépséges kendőiért
Zsóka – mert frivóstárs!
Kinga – mert felvidítanak az ékszerei (meg különben is, aki Kinga, az Kinga)
Ancsa – a szépséges táskáinak köszönheti
Frivolina – szintén zenész, akarom mondani frivo-s
Hordosv – az édes horgoltkáiért
Gabella – mert mindent tud a fonalakról, és bármit kihoz belőlük!
És mivel időközben még egy díjat kaptam, szeretném megmutatni Anna blogját is, nála is szeretek nézelődni:
Anna
Harmadik lépésként írnom kell 7 dolgot magamról – öö, hát hogy is mondjam, talán ez a legnehezebb, túlságosan nem szeretek kitárulkozni:
1) Imádom a somlói galuskát – minden formában és mennyiségben
2) Kedvenc színeim a kék, a bézs és a bordó
3) Otthonülős típus vagyok, nagyon nehezen lehet kirobbantani
4) Kreatív tevékenység nélkül – G szerint molyolás – nem tudnék élni
5) Kedvenc tárgyam a laptopom
6) Bagoly típus vagyok – szeretek későn feküdni és sokáig aludni
7) Titkos vágyam, hogy megtanuljam a webdesignt és a honlaptervezést
***
Aztán pedig Katia ajándékozott meg a Született tehetség díjjal
Szóval a feladatok:
1. Ha valaki adja, én elfogadom ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek 6 másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől kaptam és nagy színes betűkkel kirakom a blogomba.
Becenév: Ami
Lakhely: Vas megye
Születési hely: Békés megye
Magasság: 169 cm
Névnap: július 1.
Foglalkozás: közgazdász
Testvér: hugi
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelv: NÉMET, angol
Gyűjtemény: mindent elteszek – hátha jó lesz még valamire, ezért mindig minden rendelkezésre álló teret maximálisan kitöltenek a cuccaim…
Iskola: fősuli
Kedvencek: Ákos, U2, Meryl Streep, Németország, Müller Péter, somlói, olasz kaják
Zsebpénz: a gyerekek kapják (ha el nem felejtem…)
Kívánság: szabadság, önállóság, saját lábon állás
Háziállat: tinikoromban Jerry, az ékszerteknős, később Balu, a németjuhász. Már egyikőjük sincs köztünk…
És akkor a 6 született tehetség:
Anaisz – imádom a csodaságos kendőit
Hera – mert az ő kendőibe is szerelmetes vagyok, a horgolt darabjairól nem is beszélve
Prying – az elképesztő gyöngyékszerei miatt
RákosMona – mert csodaszép könyvékszereket hajtogat drótból és gyöngyből
Zazálea – Micsoda táskák!
Anyahajó – Nála is sokat időzök![]()
Nahát, nem is volt olyan nehéz
Lassan hagyományt teremtünk a nyilvános kötésből átalakult heti kézműves találkozókból. Most szombaton is összejöttünk, immár negyedik alkalommal a lányokkal, mégpedig ismét Katia boltjában. Amellett, hogy iszonyúan jól szórakoztunk, fincsi cafe latte-t és jeges kávékat szürcsöltünk, közben a kezünk is járt. Én személy szerint a hétvégére tervezett ékszerekkel nagyon jól haladtam. Már egyébként is csipke- és drótelvonási tüneteim voltak, mert az utóbbi két hétben a stamping medálkáké volt a főszerep. De most úgy érzem, kezd visszabillenni a mérleg, amit nem is bánok, mert már nagyon hiányzott a csipkézés. (És juhéééj! Két lánykával szaporodtunk!)
Este pedig a drótos dobozkám került előtérbe, és hajtogattam néhány drótalapot a csipkéimhez. Mivel nemrég Kricsár Ancsa picit továbbképezett engem drótügyben, egyre bonyolultabb és kifinomultabb drótalapokat sikerül készítenem
Ha teljesen elkészülnek, mutatom majd őket is.
Közben pedig megnéztem egy rég áhított filmet is, a “Julie és Juliá”-t, rég vágytam már rá, már csak Meryl Streep miatt is. Nem csalódtam.
Úgy gondoltam, hogy mivel a lányok mami-nyaralóban vannak, így egy kicsit lazíthatok, és a szombati alkotólendületet vasárnap is továbbvéve ékszerkedni fogok, sajnos valami lázas-vírusos nyavalya közbe szólt és ágyba parancsolt. G szerint nem véletlen, mert ha magamtól nem vagyok hajlandó pihenni, akkor a szervezetem úgyis ki fogja magának kényszeríteni… hát, lehet, hogy van benne valami. Aztán délután, mikor egy picit jobban lettem, fogott és elvitt fagyizni. Ezt a csodaságot vettem be gyógyszer helyett, a hatása semmihez sem hasonlítható
:
Ja, és még annyit: Boldog névnapot pici Lillám
<3 :*
Az egész úgy kezdődött, hogy Ameva a Knit in Public mozgalom keretében megkérdezte, hogy lenne-e merszünk & kedvünk nyilvános helyen kötögetni. Miért ne? Viszont én – bár hever egy-két megkezdett kötésem a szekrényben – úgy döntöttem, hogy inkább az aktuális megrendelésemmel szeretnék most haladni, úgyhogy a hajócskás dobozkámat vittem magammal múlt szombaton a tett színhelyére, ahol végül is 4-en gyűltünk össze és remekül szórakoztunk.
De nem csak én renitenskedtem, Judd sem tudott elszakadni a “kaptafájától”, úgyhogy ő sem kötőtűkkel nevezett, hanem a keresztszemes gyönyörűségét tökéletesítette. Éva egy csodaszép kendőt gyarapított (isteni színe van Őpuhaságának!), Katia pedig édes kis kiscsaj-ruci felsőrészt kötött pillanatok alatt (először azt hittem, csipkés harisnyatartó lesz
, de aztán nem hagyta annyiban).
Persze az, hogy négyen voltunk, nem teljesen igaz, mert Menta, az egyes számú Naffejű Mackó felügyelt minket, hogy nehogy nagyon eltérjünk a tárgytól
Mi négyen
Tájkép csata közben
A bizonyítékok egy kupacban – és Naffejű Menta
Ééés mire megírtam ezt a bejegyzést, Éva már meg is hirdette a következő tali időpontját. Ha szombathelyi, vasi vagy, vagy bárhol élsz, de szívesen utazol
, szívesen látunk 2010.06.26-án, szombaton 16 órakor a Savaria Plaza-beli Gyöngypiramisban !
Read in English»
A munkahelyem révén pár napot Svájcban töltöttem a múlt héten, ezért voltam picit csendben az elmúlt napokban. Szakmailag és nyelvileg is nagyon hasznos volt, az ország szépségeiről nem is beszélve. Jól elfáradtam, de most már kezdek magamhoz térni. Indulás előtt még sikerült befejeznem két láncot, amit magammal is vittem, a napokban meg is fogom mutatni őket. Most néhány zürichi képet hoztam:
Zürich – Panoráma a Lindenhofról |
Zürich – a Limmat folyó partján |
Engem egyenesen elvarázsoltak ezek az édes, zsalugáteres ablakok, rengeteg ilyet fényképeztem (látjátok azt a gyönyörű kovácsoltvas korlátot?):
Zürich – Csodaszép ablakok
Kedvenc képem a repülőről (ez volt az első repülőutam):
A felhők fölött mindig süt a nap
Fél szemmel azért még itt is mindig az ékszereket kerestem, és találtam is. Különösen ajánlom figyelmetekbe a kis füli-tartókat:
Zürichi ékszerész üzlet
Ehhez pedig ugye nem kell kommentár, a svájci Alpok egy kis szeletkéje, előtérben a Zürich-See vize:
Svájci Alpok
Read in English»
Mióta elkészültem a Szigami logóval, azóta felgyorsultak az események. Készült például címke is, ami az ékszereket fogja kísérni. Sokat gondolkodtam, milyen csomagolásban postázzam őket, és végül arra jutottam, hogy kis organza zacsikat fogok használni erre a célra. A címkéket egy kis szalaggal lazán kötöttem rá a láncra.
Szóval mostantól így utaznak új tulajdonosaikhoz a Szigami ékszerek:

Read in English»
Színre lépését hosszú-hosszú vajúdás, agyalás, tervezgetés, rajzolgatás előzte meg, de ahogy így elnézem a végeredményt, azt kell mondjam, olyan lett, amilyenre vágytam.
Nekem tiszta és egyszerű. Benne van a drót hajlékonysága, tekeredése, a csipke könnyedsége. És hogy mit jelentenek a színek?
A sötétrózsaszín a nőiesség, ártatlanság, lágyság, a zöld pedig a nyugalom, az egészség és a frissesség szimbóluma. És azért egy kicsit magyar is, bár direkt nem használtam az echte trikolór színeket.
Mit szóltok? Nektek hogy tetszik?








































Szigeti Ami - Szigami vagyok. Az alkotás számomra létszükséglet. Megnyugtat, kikapcsol, ellazít, visszaadja a lelki egyensúlyom. Amióta az eszem tudom, így oldom a feszültséget.





