Miután Kingámnak elkészítettem Bingo-t, nem volt maradásom, és kisebbik lányom nyomásának eleget téve rögvest hozzá is kellett kezdenem Bogyóhoz is. Lilla “legkedvencebb” színe a lila, így hát teljesen egyértelmű volt, hogy Bogyó bundájában a lilának kell dominálnia. Kicsit féltem, hogyan fog kinézni, de az eredmény rácáfolt: egy különleges, egyedi barilány született, nagy örömet okozva kis gazdájának:
Joggal kérdezhetitek, hogy kerül egy virág a pocakjára? Nos, hát az úgy történt, hogy Bogyó nagyon szeret a réten a fűben hempergőzni, és egy ilyen alkalommal egy virág ragadt a pocakjára
Most már érthető, igaz?
Bogyó az első olyan figurám, “akihez” Barkafonalat, azon belül is Gilicét használtam. Egészen pontosan szilvásgombóc, bodza és mandula színekbe öltöztettem, a kisvirághoz ananász-gilicét, és egy szem ametiszt gyöngyöt használtam. Elkészítése közben kisebb-nagyobb változásokat eszközöltem rajta Bingohoz képest: kisebb lett a törzse, és a buksija is, formásabb a lába, patákat kapott cipőláb és kesztyűkéz helyett. Nem mondom, hogy ez a tökéletes forma, de már közelebb áll az eredeti elképzelésemhez (ezzel együtt Bingo-t is imádjuk, úgy ahogy van)
Nézz be Szigami webshopjaiba: Handmadestamping - Szigami
Címkék: Amigurumi, Bari, barka, Bogyó, fonal, Fonalas, gilice, Lila, virág











nagyon, de nagyon tetszik!!!
Imádom a barikat és ez olyan bájos!!! Kár, hogy én ilyen szinten nem tudok horgolni:(
E z a Bingo bari is gyönyörü lett!Lelke van ami különösen kedvessé teszi gazdájának!Szívesen olvasnék arról is hogyan, mivel tömöd ki,hány szemmel kezdesz, vagyis kérném szépen a leírását ha nem titok!Köszi előre is: Margó
Nagyon szép dolgokat csinálsz, gratulálok!
)
Ez a bárányka nekem is különösen tetszik, pedig én már rég kinőttem a gyerekkorból!
Ó de kopofa lett ez a barika!Nem csodálom hogy Lillának ennyire tetszik!
ö, bocsi “jópofát” akartam írni
Köszi
Szia! Hát ez fantasztikus lett!! Nagyon ügyes vagy!! A mintáját é is szeretném elkérni tőled- megvehető vagy letöltehtő esetleg vhonnan? Előre is köszi!
Mit szólsz hozzá? *** Leave your response!
Galéria
Szigami
Amikor alkotok, akkor érzem igazán, hogy én ÉN vagyok. De ez az éremnek csak az egyik oldala. A kép akkor lesz teljes, ha a kezem munkájával másoknak is fényt és örömet hozok az életébe. Ez a küldetésem.
Webboltocska
Legfrissebb
Hozzászólások
Címkefelhő
Korábbiak
Kategóriák
Facebook
Tetszik?
Kedvenceim
Online
Meta
Legtöbb hozzászólás
Legutóbbi bejegyzések
Legolvasottabb
Legutóbbi hozzászólások