:: kötés ::
Kategória bejegyzései - Category Archive
Fonalas is – táska is. Ez a két tény már eleve elég nekem ahhoz, hogy elgyengüljek. De ráadásul még tüneményesek is ezek az édes kis kötött táskák, Lovelycrochet boltjából.
Egyszer, majd ha lesz egy kis szusszanásnyi időm, és hirtelen nem fogom tudni, mihez is kezdjek vele, biztosan kötök majd magamnak egy ilyen kis szalagos csodaságot:
![]() |
![]() |
![]() |
Viszonylag gyorsan, főleg délutáni játszóterezéseken készültem el a kendővel. A mintáját továbbra is csak isteníteni tudom, nagyon könnyű, könnyen megjegyezhető, logikus felépítésű ugyanis. Egyáltalán nem unalmas, haladós. Mindig csak a sor elején kellett a mintát átnézni, aztán már logikusan adta is magát. A fonal meg nagyon finom, puha, szóval szeretem:

A blokkolás nem sikerült tökéletesen, mert egy picit felpenderedett a széle, de valahogy ez most nem izgat
Fonal: Smelinda által festett merino, Minta: Traveling Woman by Liz Abinante
A Barkás rendelésem óta sikerült még begyűjtenem néhány csodaszép fonalat, az SMelinda csodaszép kézzel festett, zöld-türkizes merinojának már neki is estem rögvest, a játszótéren elég jól haladok vele:) Helen csodaszép Traveling Woman-jét irigyeltem meg, de nagyon, úgyhogy rövidesen nekem is lesz egy ilyenem. Nagyon jó minta, kézre áll, haladós. Nagyon szeretem kötni. És amilyen hamar beköszöntött az ősz, gyorsan be is lesz fogva, úgy érzem:
![]() |
| Fotó by Helen |
![]() |
![]() |
| Fotó by SMelinda | |
Az egész úgy kezdődött, hogy Ameva a Knit in Public mozgalom keretében megkérdezte, hogy lenne-e merszünk & kedvünk nyilvános helyen kötögetni. Miért ne? Viszont én – bár hever egy-két megkezdett kötésem a szekrényben – úgy döntöttem, hogy inkább az aktuális megrendelésemmel szeretnék most haladni, úgyhogy a hajócskás dobozkámat vittem magammal múlt szombaton a tett színhelyére, ahol végül is 4-en gyűltünk össze és remekül szórakoztunk.
De nem csak én renitenskedtem, Judd sem tudott elszakadni a “kaptafájától”, úgyhogy ő sem kötőtűkkel nevezett, hanem a keresztszemes gyönyörűségét tökéletesítette. Éva egy csodaszép kendőt gyarapított (isteni színe van Őpuhaságának!), Katia pedig édes kis kiscsaj-ruci felsőrészt kötött pillanatok alatt (először azt hittem, csipkés harisnyatartó lesz
, de aztán nem hagyta annyiban).
Persze az, hogy négyen voltunk, nem teljesen igaz, mert Menta, az egyes számú Naffejű Mackó felügyelt minket, hogy nehogy nagyon eltérjünk a tárgytól
Mi négyen
Tájkép csata közben
A bizonyítékok egy kupacban – és Naffejű Menta
Ééés mire megírtam ezt a bejegyzést, Éva már meg is hirdette a következő tali időpontját. Ha szombathelyi, vasi vagy, vagy bárhol élsz, de szívesen utazol
, szívesen látunk 2010.06.26-án, szombaton 16 órakor a Savaria Plaza-beli Gyöngypiramisban !
Elkészült a kék kendőm! Nagyon tetszik, rögtön ki is feszítettem. Ilyen lett:
Kezdés: 2007. december 27.
Befejezés: 2008. február 14.
Fonal: (nem tudom), a Lidl-ben vettem, valamilyen német fonal
75 % pamut + fényes szállal
Tű: 3-as körkötőtű
Inspiráció, minta: ravelry.com
Fonalszükséglet: 30 dkg (még legalább 5 dkg kellett volna, hogy a minta szerint készüljön, ott ugyanis több sort kellett volna a 2. és 3. mintarészből kötni, de nem is baj, mert úgy szerintem már túl nagy lett volna, így lett akkora, amekkorának szerettem volna)
Élmény-faktor: 9-es, szuper volt csinálni, főleg, amikor megvilágosodtam, és rájöttem, hogy is jönnek egymás után a mintaívek
Jó dolgok: nagyon jó volt ezzel a fonallal kötni, olyan jó puha, kellemes tapintású!
Rossz dolgok: Először nagyon bonyolultnak tűnt a leírás, mivel franciául volt, és én a bonjour-on kívül még csak annyit tudok franciául, hogy merci, meg au revoir, ezeket viszont a minta nem tartalmazta
, úgyhogy ezirányú tudományommal nem sokra mentem. Viszont volt még három ábra, és a jelmagyarázatnál volt néhány angol kifejezés is, amiből végül is sikerült kikövetkeztetnem a mintát.
Megzavart, hogy azt hittem, a csúcstól kezdődik a minta, és a szaporításokkal haladunk egyre kifelé. Szaporítás volt is, csak végül a kezdő csúcs kiegyenesedett, és az lett a háromszög hosszú egyenes oldala. Nagyon érdekes, ilyet még nem is láttam. A minta is három részből tevődik össze, először a sima levél minta kezdődött, aztán a vége felé az ehhez hasonló, de lyukacsos levél minta következett, lezárásként pedig egy harmadik, szintén lyukacsos mintát készítettem (nem tudom, mi a hivatalos nevük).
Utálatos dolgok: amikor elszámoltam a mintát és vissza kellet bontani: grrrrrrrr – előfordult néhányszor…
De alapjában véve szuper volt, most már van egy kendőm is
Kötés – horgolás fronton a következőkről tudok beszámolni:
A bolerom szépen halad, a hosszú cső (ujja – háta – ujja) már megvan, most kezdtem a gallér-részt körbehorgolni. Most így néz ki (anyukám szerint már simán használható lenne így is):
Még december elején elkészült a sálam. Igaz, nem lett olyan hosszú, mint szerettem volna, de sebaj. Azóta is ezt használom:
Közben elkezdtem egy kendőt is kötni, a Lidl-ben vett kék+fényes fonalamból. Eddig gyorsan haladt, de mostmár elég hosszúra nőtt egy sor, sőt egyre hosszabb
Karácsonyra kaptam anyukáméktól fonalata, az egyik Red Heart Aurica. Nagyon érdekes vonal, kockás. Ebből is egy kendő lesz. Ezt is elkezdtem, de csak azért, hogy lássam, hogy fog kinézni. Ezt majd csak az előbbiek után fogom befejezni, de természetesen nem hagyott a dolog nyugodni, ki kellett próbálnom. Nem nehéz vele kötni, és könnyen vissza is bontható:
Kingának készült egy sapi, jó vastag, meleg és puha. Red Heart Damaris Color fonalból kötöttem, kb. másfél gombolyag szükségeltetett hozzá. Az alsó peremén csavart minta van, kb 5-6 cm magasságig, aztán pedig végig patent kötéssel készítettem. Nagyon gyorsan haladt, pár este alatt kész lett.
Ezen tanultam meg, hogyan kell 5ujjas kesztyűt kötni:

Itt vagyok újra, nem tűntem el.
Igen sűrű volt az utóbbi néhány hetünk. Voltunk otthon anyáéknál az őszi szünetben, és a nagynéném megtanított kesztyűt kötni. Ez már régen nagyon izgatott, úgyhogy most megkötöttem életem első fél pár kesztyűjét. Azért fél pár, mert csak próbának csináltam, elég jó lett, bár egy nagyon picit nagy. Úgyhogy inkább majd kötök egy másikat, ami egy picit kisebb. Fotó később.
Egyébként most gőzerővel a karácsonyi ajándékok készítésével álltam neki. De lehet, hogy azokat egyelőre nem mutogatom, nem tudom, az illetékesek mennyire kísérik figyelemmel a blogomat, úgyhogy inkább majd karácsony után lesz mutogatás.
Kingának próbálkozok sapkát kötni/horgolni, de valahogy mindig kicsi lesz. Úgyhogy a babája gazdagabb lett egy sapival. Na mindegy, majd nekifutok mégegyszer, de most először a sálamat fogom befejezni.
Végre visszakaptam az én drága kis masinámat, amit az én hülyeségem miatt sajnos újra kellett telepíteni. De mostmár ismét minden OK! Már nagyon nehezen viseltem a hiányát, úgy hozzám nőtt
Végül pedig a sálam és a boleróm állása:




















Szigeti Ami - Szigami vagyok. Az alkotás számomra létszükséglet. Megnyugtat, kikapcsol, ellazít, visszaadja a lelki egyensúlyom. Amióta az eszem tudom, így oldom a feszültséget.






