:: Horgolás ::
Kategória bejegyzései - Category Archive
A kis szirmos virágok után csináltam pár rózsát is, őket most össze is állítottam egy kitűzővé. Horgoltam nekik levélkéket is, illetve készült alájuk egy kis alap is, amire a kitűző tűjét varrtam.
A lila és a kék rózsák kb. egyforma méretűek, a fehér egy kicsit kisebb, ő még csak egy rózsabimbó. A sötétkék sálamra tűzve hordom őket:
![]() |
![]() |
![]() |
Jaj, ha tudnátok, mennyire táskamániás vagyok… Csak azért nincs százféle táskám, mert félő, hogy hamar ki lennék otthon tagadva
De azért vakságot nem fogadtam, úgyhogy szívesen legeltetem a szemem efféle szépségeken, főleg, ha azok konkrétan kézműves táskák.
Mint ahogy ez a horgolt táska is, futuregirl blogjáról. Horgolás is, táska is, szóval totálisan el vagyok veszve. Ismét eggyel szaporodott az “ezt-egyszer-meg-kell-csinálnom” listám.

Ide kattintva megnézhetitek az összes olyan bejegyzést futuregirl blogján, amelyben szó van a starling táskáról.
Bár a leírás és a blog is angol nyelvű, viszont videós bejegyzések is vannak a témában, szóval könnyen követhető a táska elkészítésének minden fázisa. A minta alapján 3 féle méretben, kicsi, közepes és nagy táskát is készíthetünk, és a blogon további ötleteket is kapunk a táska dekorálásához, egyéni ízlésünkhez való igazításához is.
A táska mintája a következőképpen tölthető le erre a linkre kattintva:
1) Be kell pipálni a Starling Handbag előtti négyzetet (meg még azokat a sorokat is lehet, amelyeket le akarunk tölteni)
2) Majd a “Your email” sorában meg kell adjuk email címünket, ezután a “Display download link” gombot megnyomva meg is kapjuk a letöltési linket.
Úgy látszik, nem csak nekem tetszett meg ez a kis tatyó, a Flickr-en már külön csoport alakult azok részvételével, akik már szintén elkészítették: Itt megnézhetitek mások Starling Handbag-jeit.
Elli Evelin babája lesz, és majd – ha az a kis lifegő fogacska végre kipottyan – a Fogtündér hozza el neki ajándékba ezt a kis szöszi babát.
Ellinek fodros és hímzett a szoknyája, és csipkés a zoknija, cipőcskéjét pedig egy szépséges csillag díszíti, egyszóval igazi elegáns lányka ő. A haját egy gyöngyös szalaggal fogtam össze, hogy ne lógjon folyton a szemébe, mert összekötve Liához hasonlóan ő sem szereti hordani.
Miután Kingámnak elkészítettem Bingo-t, nem volt maradásom, és kisebbik lányom nyomásának eleget téve rögvest hozzá is kellett kezdenem Bogyóhoz is. Lilla “legkedvencebb” színe a lila, így hát teljesen egyértelmű volt, hogy Bogyó bundájában a lilának kell dominálnia. Kicsit féltem, hogyan fog kinézni, de az eredmény rácáfolt: egy különleges, egyedi barilány született, nagy örömet okozva kis gazdájának:
Joggal kérdezhetitek, hogy kerül egy virág a pocakjára? Nos, hát az úgy történt, hogy Bogyó nagyon szeret a réten a fűben hempergőzni, és egy ilyen alkalommal egy virág ragadt a pocakjára
Most már érthető, igaz?
Bogyó az első olyan figurám, “akihez” Barkafonalat, azon belül is Gilicét használtam. Egészen pontosan szilvásgombóc, bodza és mandula színekbe öltöztettem, a kisvirághoz ananász-gilicét, és egy szem ametiszt gyöngyöt használtam. Elkészítése közben kisebb-nagyobb változásokat eszközöltem rajta Bingohoz képest: kisebb lett a törzse, és a buksija is, formásabb a lába, patákat kapott cipőláb és kesztyűkéz helyett. Nem mondom, hogy ez a tökéletes forma, de már közelebb áll az eredeti elképzelésemhez (ezzel együtt Bingo-t is imádjuk, úgy ahogy van)
Címkék: Amigurumi, Bari, barka, Bogyó, fonal, Fonalas, gilice, Lila, virág
![]() |
![]() |
Lia egy cserfes babóca, aki a kis tulajdonosa, Lilla szerint nagyon szeret oviba járni, társasozni és sakkozni, valamint kimondottan imádja a sült halat és a szilvás gombócot (természetesen nudlival és jóóó sok fahéjas szőlőcukorral). Azt viszont nagyon nehezen viseli, hogy naponta csak fél órát nézheti a tévét… Ja, és el sem tudja képzelni, hogy kedvenc nyaklánca nélkül menjen ki az utcára
A nevét is gazdijától kapta, talán nem véletlen, hogy pont ezt
És azért ugye ránézésre is szemet szúr a hasonlóság? Mint két tojás: egy strucc és a egy fürj
Az első találkozás óta elválaszthatatlanok a lányok, mindenhová együtt mennek. Még a karneválra is magunkkal vittük, Lilla táskájának kényelméből hallgatta ő is Gryllus Vilmos dalocskáit.
A horgolt baba 16 cm magas édes kis padlizsánlila cipőcskéi levehetők, és egy gyönggyel záródnak, ugyanazzal az üveggyönggyel, amiből a nyaklánca is készült. A baba és ruhácskája 100 % pamut fonalból készült.
A Gilicéim a Barkától már megérkeztek, a tervek is gyülekeznek és már alig várják, hogy megvalósuljanak:
Annyira szépek, annyira finomak és puhák
A szilvásgombócot avattam fel legelőször, már alakul is egy … – majd meglátjátok
Mondtam már, hogy imádom a horgolt figurákat? Amikor a kispálcáktól olyan kis finom, textúrás lesz a felülete, mintha kis gyöngyökből állna. Próbálkoztam is már egy-két kis figurával a lányoknak, született is például egy ilyen kis pillangó még korábban, az adventi naptárukba pedig belekerült egy horgolt muffin, meg egy pici-paci is. Már jó ideje érzem, hogy bujkál bennem a kisördög, és formál egy saját kis amigurumit – vagy mondhatnám úgy is, egy Szigamigurumit
Már csak azért is, mert igencsak fonal-hiányom van mostanában, amióta elhatalmasodott az életemben a stamping és a drót, úgyhogy kell egy kis egyensúly-visszabillentés.
Mivel a lányaim erősen bari-mániásak (na jó, én is jócskán), úgyhogy valamelyik nap leültem és rajzoltam egy kisbárányt. Aztán horgolótűt és fonalat ragadtam, osztottam-szoroztam, horgoltam-bontottam, és közben természetesen mindent jegyzőkönyveztem, hiszen minimum kettő kell mindenből (vagy három, vagy négy…), tehát tudnom kell majd viszonyítani és reprodukálni.
Aztán egyszer csak megszületett Bingo, ez a kis bájosan szomorkás bárány, aki – mire elkészült – kivétel nélkül az összes családtag szívét rabul ejtette:
Talán annyi kifecsegés belefér, hogy a majdnem 12évesem azóta le sem teszi – az övé lett ugyanis -, Bingo mindenhová jön velünk, bevásárolni, vendégségbe, sétálni… Egy kis táskában csücsül a gazdi vállán, és onnan szemléli a történéseket. Nagy nehezen kikönyörögtem, hogy ma hozhassam magammal, fotózkodás céljából.
Bingo igazi gyapjas bari, finom, puha göndörgős bunda borítja a buksiját és a hátát. Bézs színű, 100% pamut cataniából horgoltam, a mancsait és a pofiját pedig rózsaszín fonalból, ugyanabból, amivel a pocakját hímeztem körbe.
Nem mondom, hogy tökéletes lett, a Lil bariját már egy picit kisebbre fogom készíteni, meg a lábacskáival nem vagyok kibékülve, azt egy picit máshogy fogom megoldani, de összességében ugyanolyan bájos lett, mint amilyennek a születése előtt elképzeltem.
Ja, és majdnem elfelejtettem: Bingo nyakán egy kis fehér szaténszalagon a saját neve olvasható – természetesen egy kis kopácsolt stamping medálon
Címkék: Amigurumi, baba, bárány, Bari, Bingo, crochet, figura, Fonalas, lamb, sheep
Tulajdonképpen ezt a négyzet alakú medált csináltam legelőször, de tegnap valahogy kimaradt a szórásból. Hasonlóan készül a hosszúkás, téglalap alakú medálhoz, csak itt a keret alakja négyzet:
És egy közeli premier-plan:
Címkék: Drót, Ékszer, Fekete, Fonalas, Gyöngy, Kreatív, Medál
A múltkor nézegettem Kricsár blogját (elképesztő inspriáló hatással van rám, amit ő csinál!), és eszembe jutott, hogy esetleg megpróbálkozhatnék azzal, hogy a horgolt ékszerekhez a gyöngy mellett drótot is felhasználjak. Ezüstözött drótot vettem, 0,6 és 0,8-as méretben. Csináltam néhány medált a segítségükkel. Ilyenek lettek:

Ő úgy készült, hogy először csináltam egy téglalap alakú keretet, majd a fekete horgolócérnára ráfűztem a gyöngyöket. Aztán behorgoltam az alsó sort úgy, hogy a keret alsó oldalát belefoglaltam. Majd sorról sorra horgoltam, minden második sorban a gyöngyöket is belevettem. Oldalt pedig, a fordulásnál egy láncszemet horgoltam, és ezt kívülről vezettem, hogy szépen ráfeszüljön a horgolás a keretre. Vastagabb tűvel horgoltam, mint amit a fonal megkívánt volna, ezért olyan laza, hálós lett a horgolás (a lazaság inkább a lukacsosságra vonatkozik, nem a “háló” feszességére). Rendelésre készült, és drótot kértek hozzá lánc, vagy horgolt zsinór helyett:
Ők akár medálnak, akár fülgőnek is beillenének. Fogok horgolni hozzájuk láncot is, majd úgy is mutatom:
Mondtam már, hogy mennyire imádom körbehorgolni a fagolyókat? Baromi jó szórakozás ![]()
Lehet űzni vonaton, játszótéren, ebédszünetben, várom-a-gyereket-baletton, úton-hazafelé-anyáékhoz, és így tovább.
Ez a kékség is így született. Horgolt zsinór a lánca, és a sok kéket egy pár átlátszó gyöngy töri meg:
Kékimádók figyelem! A bogyókat legutoljára a Meskán látták!



























Szigeti Ami - Szigami vagyok. Az alkotás számomra létszükséglet. Megnyugtat, kikapcsol, ellazít, visszaadja a lelki egyensúlyom. Amióta az eszem tudom, így oldom a feszültséget.






